Tóth András

mentálhigiénés szakember, családterapeuta, pszichodráma vezető

1968-ban születtem, nős vagyok, feleségemmel Annával kilenc közös gyermekünk van. Tanulmányaimat a Panonhalmi Bencés gimnázium érettségije után a Nyíregyházi Teológiai Főiskolán, majd a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a római Lateráni Egyetemen folytattam, Mindig is az emberekkel és az emberi kapcsolatokkal foglalkozó munka érdekelt. A jórészt elméleti tanulmányok mellett kerestem, hogy gyakorlatban hol tágíthatom a kompetenciáimat, így találtam rá a mentálhigiéné irányvonalára, és a Semmelweis Egyetemen diplomát szereztem Lelkigondozóként Szociális és Család Szakon. Nagyon fontosnak tartottam a képzésben az önismereti, pszichodráma csoportot, mert önismeretem mellett egy olyan módszert ismertem meg, amely nagyon hatékonyan használható az emberi kapcsolatok és csoportok fejlesztésében. Folytattam hát a családterapeuta és a pszichodráma vezetői képzéssel. 20 éve csoportok, közösségek vannak rám bízva és intézményvezetőként is dolgozhattam csapatépítésen, közösségfejlesztésen és szervezet felépítésen. Nagyon nagy hasznát vettem a pszichodramatista képzettségemnek. Tréningek alkalmával sokkal hatékonyabb és eredményesebb tudtam lenni már tapasztalt trénereknél is, mert a tréning anyagot egy személyközpontú, mégis csoportszemléletű attitüddel adtam át.