Mácsik Mónika írása
Életünk során személyes és társas konfliktusaink jelentős része abból adódik, hogy mi magunk számára sem vagyunk képesek megfogalmazni, hogy voltaképpen mire is van szükségünk, mik a vágyaink és elképzeléseink. Éveken keresztül elvárjuk társunktól, szüleinktől, testvérünktől, barátainktól, főnökeinktől, hogy találják ki és valósítsák meg azokat. És ha véletlenül ez sikertelen lenne, akkor hopp már is ott van a konfliktus.
Ismerős a helyzet,
amikor kinyitod a hűtőt pedig nem is vagy éhes és felfalod az egész tábla csokoládét, amit ott találsz?
amikor egy anya kétségbeesésében a kiabálást választja a gyerekeivel egy probléma megoldására?
amikor egy férj házasságának egy nehéz időszakában a félrelépést választja?
Vajon a fenti helyzetekben megfogalmazódik-e bennük valójában, hogy mire volna igazán szükségük?
Tényleg megkívántam a csokoládét, vagy kényeztetésre vágyom?
Tényleg a koszos ruha helye a fontos, vagy a férjem segítsége hiányzik a gyereknevelésben?
Tényleg csak az alkalmi sexre vágyom, vagy magányos vagyok a házasságomban?
Szükségleteink, vágyaink felismerése, megfogalmazása és kimondásának képessége rendkívül nagy erővel hat saját magunk és társas környezetünk számára, hiszen megkímél minket és őket számtalan parttalan vitától, és konfliktustól.
Senki, de senki nem született gondolatolvasóként még mi sem, ezzel a felismeréssel érdemes magunkba fordulni és látni másokat. Feltérképezni azt, hogy egy adott helyzetben, mi magunk, hogy vagyunk (félünk, dühöngünk, vagy boldogok vagyunk, stb.). Ezután azt felismerni mi a szükségletünk, szándékunk, vágyunk, kérésünk (megoldást találni, bántani, felelősséget vállalni, stb.). És ha mindezt megfelelően én üzenetekkel kommunikálni is tudjuk, akkor valójában adtunk magunk és környezetünk számára is egy kulcsot ahhoz, hogy megértésre találjunk.
Bátran beismerni és felvállalni magunk számára, hogy ma éppen nem vagyunk jól, nagyon nagy dolog, és ha ezzel tisztában vagyunk, tudjuk, akkor és ott nehezebben fog menni minden. Talán akkor nem kezdünk bele olyan dolgokba, ami nem kötelező, vagy tisztán látjuk, hogy az adott helyzetben nem fogunk 100%-ot nyújtani, így megkíméljük magunkat az eredménytelenségből adódó szégyenérzettől, vagy az éppen elénk bukkanó személyt egy konfliktustól.
Tudom, nem könnyű feladat felismerni saját érzéseinket, szükségleteinket, ehhez szükségünk van saját érzéseink elfogadására, saját magunk szeretetére, ismeretére…
Hogy ebben mi, vagy ki segíthet?
Önmagunkra való odafigyelés, megértés és türelem. És jól képzett szakemberek: mediátor, coach, tréner, terapeuta.