Spiritualitás, Erkölcsösség, Vallásosság

Tóth András írása

Tegnap vezetés közben – sokat ülök autóban és igyekszem felhasználni az időt “én-időként” belső utazásként is – három fogalom kavargott a fejemben: vallásosság, erkölcsösség, spiritualitás. Egy előadás témái voltak. Valahogy egyszerre jelentek meg, szinte láttam a három szót, mint játszadozó majom kölyköket, akik egymás farka után kapkodnak és viháncolva ugrálnak, hol egymás nyakába, hol messze ugorva incselkedtek. Képszerűen láttam, miközben két kamiont kísértem az úton. Próbáltam lexikonszerűen lefordítani, de ez csak kognitív erőlködés volt arra, hogy választ kapjak, mit keresnek itt.

Olyan ez, mint a háromlábú szék, gondoltam, látszólag másról van szó, még sincsenek egymás nélkül. vagy mégis lehet, hogy igen?

Jó, vegyük hát az asszociációkat. Vallásosság, hagyomány, szertartások, vallásgyakorlat, vallásos élet. Templomba járunk, szertartásokat végzünk, medret adunk a hitünknek. Szokásrendszerek, szabályok, keretek, melyekre szükség van, mert megtartanak. Keret a személyes találkozáshoz, mint egy randi vacsora keretei: hely, idő, színház, csokor, gyertya, vacsora, séta, csók…

Az evangélium Krisztusa azt mondja: Egy i betű sem veszhet el a törvényből. Szigorúnak hat, aztán ott az ambivalens kiegyensúlyozás: A szeretet felülírja a törvényt – a szombat megszegése a szeretet miatt… „Ha szomjas az ökröd, vajon nem oldozod el szombaton is?” Még az ökröt is…

Ha már Krisztust említjük, van egy története a vámos és farizeusról – templom, vallásos cselekedet, egy bűnös és egy törvénytisztelő, megvan a szitu. Miért is a bűnös megy haza megigazultan, aki megszegte a törvényt?

Talán, mert ebben az állapotában olyan emberi volt, személyesen tudott az Istenhez fordulni, spirituális lény lett. A farizeus pedig saját jósága páncéljába zárva magát, nem tudott kapcsolódni.

Na, és az Erkölcs? Parancsok, szabályok „tartsd meg a parancsokat!” Mégis, ha követni akarsz, neked több kell! Valami hiányzik!

 „Amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te, se tedd másokkal!” „Amit szeretnél, hogy veled cselekedjenek; tedd azt te is!” Ezt mind megteheti bárki, valami több kell! Te magad kellesz, a veled való kapcsolat. Erkölcsös a farizeus? Emberi értelemben igen, isteni értelemben nem. Vallásos, de nem erkölcsös, mondhatjuk, mert nem tud szeretni, magával van betelve. Valami hiányzik a kapcsolatból, ő maga! Erkölcsös a vámos? Nem, viszont spirituális, személyes kapcsolatba kerül Istennel a kapcsolati vágy és az irgalom által. A párkapcsolatban is erre vágyunk, az érzelmi bevonódásra, a válaszkészségre, jelen lenni egymás számára.

A spiritualitás személyes, mély szeretetkapcsolat Istennel, aki más kultúrákban nevezhető másként is. Az Isten jelenlétében lenni: „nézem őt és ő néz engem…” Ilyen értelemben a párkapcsolat is spirituális.

Leginkább megfordítanám a sorrendet: Spiritualitás – erkölcsösség – vallásosság

A vallásosság törvényei, szabályai önmagában üresek, segítenek az erkölcsösségben, de nem maga a törvény, hanem a szeretet miatt teszem meg a törvényt, leszek erkölcsös.

Az igazi emberi és a spirituális kapcsolatokban sem szabályokat tartunk be, hanem, belehelyezzük magunkat a kapcsolatba, átengedjük magunkat. Így érthető, hogy „Szeress és tégy, amit akarsz!” (Szent Ágoston)

Lassítok, hazaérkeztem.

Hogyan legyek BOLDOG?

Illés-Tóth Anna írása

Talán túl sokan hajszoljuk ezt a kérdést. Én azt tapasztaltam, hogy akkor voltam/vagyok boldog, ha bele tudok ereszkedni abba a helyzetbe, ami van, együtt tudok vele úszni, azonosulni. Érdekes módon ez nem függ össze a minden tökéletessel, hanem egy olyan lét élmény, hogy vagyok, és valahogy elfogadottként én is elfogadó vagyok.

Életünkben sokat költöztünk. Egy kis szegény faluban éreztem talán a legboldogabbnak magam: a táj, az egyszerű emberek sorsa annyira megfogott, a gyerekeim növekedése, a csend, a hosszú séták, a templom a dombon, ez mind csodálattal töltött el. Egyáltalán nem éreztem szegénynek magunkat, nem hiányzott semmi. Kevés fizetésből, szerény körülmények között. Nem is hajszoltam túl nagy elvárásokat. Betöltött az, ami van.

Ez egy régi élmény, de még most is ilyen egyszerű dolgoknak tudok örülni. Ahogy az önismeretben elindultam, ezek tudatosultak bennem, és az, hogy a szomorúságomnak, és fájdalmamnak is van helye az életemben, inkább felszabadítóan hatottak. Megismertem a magam életsebeit, a saját hiányaimat, és ezektől lettem ilyen, amilyen most vagyok.

Egyik szerző, Oliver Burkeman szerint boldogabbak lennénk, ha a negatív lehetőségeket is beépítenénk az életünkbe, ha a szenvedésre is felkészülnénk. Ellenméreg című könyvében azt tanácsolja, hogy ne hajszoljuk a boldogság mítoszát kényszeresen, hanem fogadjuk el saját bizonytalanságainkat, hibázásainkat, és építsük be tapasztalataink közé. A boldogság ösvénye nehézségekkel van kikövezve, ezekkel számolni kell, nem behunyt szemmel botorkálni, és mantrázni, hogy nekünk minden jár, és csak nyertesek lehetünk. A veszteségben alázattal kell belátnunk, hogy vannak nálunk nagyobb hatalmak, megtanulhatjuk elfogadni, hogy nincs kontrollunk minden fölött, és gyakorolni az elengedést. Az igazi boldogsághoz a negatív érzéseket meg kell tapasztalni, legalábbis nem kellene annyira elkeseredetten menekülni tőle. A hibázás lehetősége a tanulásunk útja, és ezt kicsi korunktól gyakorolhatjuk, és ismételhetjük, ahelyett, hogy rögtön tökéletes megoldást várnánk magunktól.

Amikor valaki nagyon fél valamitől, és ezért el sem meri kezdeni, pedig vágyik rá, meg szoktam kérdezni, mi a legrosszabb forgatókönyv, ami történhet? Ezt is végig gondolva, átbeszélve már nem tűnik olyan borzasztónak, és talán mégis meg lehet próbálni…már a próba  és cselekvés is boldoggá tesz.

Most éppen azt tesz boldoggá, hogy a gyerekeim felszabadult nevetését hallom, ahogy társasoznak az ebédlőasztalnál, amíg én ezt írom..

Mindenkinek más okoz boldogságot, és ez így van jól

Kosztolányi Anna Róza – írása

Nem tudok egyszerűen megfelelni. Kinek szeretnék egyáltalán megfelelni?

Magamnak? A férjemnek? A környezetemnek, vagy a szüleimnek?

Nem tudom, de valahogy örökké hajt a megfelelési kényszer. Ha rend és tisztaság van, főztem finomakat netalántán még desszertre is volt időm, akkor a gyerekekkel nem foglalkozok eleget, ha esetleg a gyerekeket is bevontam és együtt főztünk, ami egyébként szuper, akkor a ház néz ki katasztrofálisan. Na, szóval, ha minden megvan, rend, ebéd, bevásárlás, a gyerekekkel játszottam egy jót, és a nap végén még a férjemre is volt időm. Ami nem olyan időt jelent, ami az egymás mellett élést jelenti, hanem tényleg valós figyelemmel fordulok felé és meghallgatom, beszélgetünk és megértjük egymást, akkor nagy valószínűséggel valami kimaradt, a képből.

Hát úgy néz ki, hogy ebből a napból Én maradtam ki.

Az, hogy magammal foglalkozzak.

Természetesen nincsenek nagy elvárásaim, egy kis torna, hogy bírjam a két elég nagyra nőtt kisfiam ide oda emelgetését. Egy kis olvasás, vagy egy szakmai dolog meghallgatása, elolvasása, esetleg egy kismamával való beszélgetés. Ezek mind feltöltenek. A legjobban a férjemmel való randizás tölt fel. 

Arra a véleményre jutottam, hogy a fürdés, délutáni 20 perces pihenő vagy a bevásárlás egyáltalán nem tartozik a magammal való törődésbe, mert ezek csupán az alapszükségletek kielégítései. Szóval, ha esetleg van időm egy kicsit olyan dolgokra, amik feltöltenek, akkor biztos, hogy valami más rovására megy. Akkor vagy nincs rend, vagy ebédet rendeltem, vagy valami.

Lehet, hogy én vagyok a béna és nem tudok úgy működni, mint nagyanyáink, akik örökké ébren voltak és mindenkit mindig kiszolgáltak, mindig rend volt és a kert is makulátlanul volt művelve. Vagy egy teljesen más életfeladatot kaptam a jó Istentől.

Én boldog vagyok, ha a gyerekeimmel vagyok, ha a férjemmel foglalkozok, ha főzök, vagy ha szakmailag fejlődök. Mindenkinek más okoz boldogságot.

Kiskoromban folyton mérges voltam anyára, hogy miért nem bír rendet tartani. És mindig én takarítottam én próbáltam rendezni a dolgokat. Azt gondoltam, hogy na, majd az én háztartásomban patyolat tiszta lesz minden és mindennek meg lesz a helye.

Dolgoztam másoknál is takarítónőként, ami akkor tökéletesen megfelelt és nagyon szerettem csinálni, mert akkor csak az volt a dolgom.

Most viszont, teljesen más helyre került a takarítás, úgy érzem, hogy igazából azt örökké lehetne csinálni és soha nem lenne rend, mert mindig kezdődik előröl, és ha őszinte vagyok magamhoz azt kell, hogy mondjam, hogy nem tesz boldoggá a takarítás, de maga a rend igen. Szóval egy olyan egyensúlyt kell találnom, amivel elégedett lehetek, akkor is, ha nincs minden a helyén.

Erőt adó közeg

Kosztolányi Anna Róza – írása

Egy nagyon meghatározó élmény történt velem 8 éves koromban. Ott lehettem édesanyám 7. szülésénél, és segíthettem neki. Csodálatos élmény volt. Az illatok, a fények, a zene, a halk suttogás és a meghitt hangulat mai napig egy nagyon élénk emlékként maradt meg. 

Ez onnantól kezdve magával ragadott. Nem is volt kérdés, hogy a 8. és a 9. testvérem születésénél is jelen legyek. Az egyik leggyönyörűbb dolog a világon a szülés. 


Amikor elkezdtem szülésznőnek tanulni, minden erőmmel azon voltam, hogy minél több tudást halmozzak fel. Az egyetemi órákon kívül előadásokra jártam, könyveket olvastam és mindig kérdezősködtem, olyan emberektől, akikre felnézek. 

Aztán az egyetem 3. évének az elején, októberben kiderült, hogy babát várok. 

Hihetetlen volt.

A környezetemben sokan tudták, hogy én úgy szeretnék diplomát szerezni, hogy már legalább egyszer megtapasztaltam saját bőrömön a születés csodáját. 

Elmondhatatlan érzés. De komolyan. 

Kívülről lehet nézni és elképzelni, hogy milyen, de nem olyan. 

Ez egy olyan fizikai- lelki- szellemi összjátékon alapuló természeti csoda, aminél nem elég csak a fizikai, csak a lelki vagy csak a szellemi részét figyelni. 

Anyává válni nem könnyű dolog. 

Ezért van az, hogy minden nőnek más a várandóssága, a terhessége, a szülése és a gyermekágya is. 

Soha nem szabad összehasonlítanunk magunkat másokkal. 

Én én vagyok és senki más nem tud helyettem én lenni.

Ez a szülésnél nagyon így van.

Jobb esetben ott vannak körülöttünk a segítőink, akik mindent megtesznek, hogy könnyítsenek a dolgon és ez nagyon fontos.

A segítő kiválasztása a szüléshez az egyik legfontosabb feladat.

Érezd magad biztonságban mellette. Értse, hogy mit szeretnél, kis jelekből is érzékelje, hogy mennyire legyen jelen. 

Mindenki találja meg a számára legmegfelelőbb embert. 

Igen, talán ezzel szeretném kezdeni a blog írást. 

Mert ez az, amit a szülés után leginkább éreztem, 

bárhol,

bármikor,

bár hányszor lehet csodálatos szülés élményed, ha olyan emberek vesznek körül, akiket szeretsz, akikben bízol és akik tudják, hogy neked mi a jó, akkor is, ha te nem mondasz semmit. 

Ne félj, érezd az érzést!

Mácsik Mónika írása

Ahogy itt ülök a monitor előtt és azon töprengek, a milliónyi elképzelés közül melyiket kellene éppen papírra vetnem és közben egyre csak azon gondolkodom, hogy vajon mit szólnak, éreznek majd a szeretteim, ha egyszer végre kezükbe vehetik egy írásomat…. Milyen önző dolog mindjárt ezzel kezdeni, NEM? Mindjárt így az elején szeretném begyűjteni az elismerő szavakat, miközben pontosan tudom, hogy mindenki mást és mást gondol majd.

Lesz, akinek nem tetszik, lesz, ki végig sem olvassa, vagy csak az irántam érzett szeretete olvastatja végig, és majd feszengve mondja..”Ó igen, van benned tehetség!” Bevallom, várom már ezeket a perceket, mert szeretem megkavarni kicsit az állóvizet, szeretem az embereket olyan helyzetbe hozni, mikor mérlegre kell tenniük az őszinteségüket a jó modorral szemben. Kicsit megpiszkálni azokat az érzéseket, amiket inkább parkoló pályára teszünk, csak hogy ne fájjon, vagy, hogy megkíméljük magunkat a kellemetlenségektől. Pedig hát, még is miért élünk, ha nem az érzéseinkért? Ha nem azért, hogy érezzük, hogy az érzéseink által ÉLÜNK?!

Zombiként végig élni egy emberöltőt… NEM érezni, NEM bele nézni a másik szemébe, NEM belemondani, hogy „Most olyan nagyon szeretlek!”, hogy szinte szétvet az érzés, vagy NEM elmondani „Annyira elegem van belőled, hogy látni nem bírlak!”. Pedig ezek legtöbbször pillanatnyi érzések csupán, vagy hosszabb ideig is eltarthatnak, de nem ÖRÖKKÉ! Egy örökké tartó szeretet, gyűlölet, a lélek egy fájdalma is csak úgy fenntartható, ha azt folyamatosan tápláljuk, HA nem etetjük, előbb-utóbb elhal, elhalványul, megkopik.

Én személy szerint szeretem az érzéseket, szeretem érezni, hogy érzek, legyen az jó, vagy rossz, érezzék azt irántam, vagy én érezzem valaki iránt, MINDEGY! Csak ÉREZZEM! Semmi sem rosszabb a közönynél, semmi sem bántóbb annál, ha csak legyintenek rám, és már szóra sem méltatnak. Így én azt mondom, hogy bárki bármit is érezzen irántam, az JÓ, mert így-vagy úgy, de számítok NEKI, hatással vagyok rá.

Most például elbizonytalanodtam, vajon érdekel-e bárit is, hogy én mit gondolok a saját érzéseimről, vajon, elindít bárkiben bármit, ha elolvassa, hogy ÉN mit gondolok az érzésekről általában? Ki tudja?

Valamiért úgy érzem, írnom kell, úgy érzem, el kell mondanom Nektek, hogy tudjátok Ti is, tudja az is, aki fél érezni, vagy fél mások felé az érzéseit kifejezni, hogy, mint a szerencsejátékban, így az érzések esetében is IGAZ, „Kockázat nélkül nincs nyereség!”. Ha nem teszed időnként a tálcára a szíved, ha nem viszed a lelkedet kicsit a vásárra, akkor SOHA, de SOHA nem fogod érezni azokat a mélységeket és magaslatokat, amibe eljuthat a lelked, amiért érdemes végigjárni az utad!

Érezni egyébként roppant szórakoztató! Olyan boldognak lenni, hogy hegyeket tudnál mozgatni, vagy olyan szomorúnak lenni, hogy azt hidd, ebbe most biztosan bele fogsz halni, és e kettő között az a milliónyi jó és rossz érzés, amit lehetőséged van átélni, ha megengeded magadnak, miközben tudod, hogy bármit is érezz bármilyen mélyen, vagy magasan, egy BIZTOS, hogy sohasem tart örökké, ezért olyan ÉRTÉKES dolog!

Ki vagy valójában?

Mácsik Mónika írása

Ha megkérdeznéd tőlem, ki vagy TE valójában, mi dolgod, és mi célod a világban, hogyan éled az életed, és merrefelé tart voltaképpen, MOST éppen tudnám rá a választ. De ezelőtt jó pár évvel, még fogalmam sem volt róla. És őszintén bevallhatom ez a „tudatlanság” kétségbeesetté, bizonytalanná tett az életem minden területén, hosszú-hosszú éveken át.

Néhány évvel ezelőtt automatikusan azt a választ kaptad volna: Egy harmincas évei végén járó felnőtt nő vagyok, három gyerek elcsigázott anyukája, egy nem túl ambiciózus alkalmazott, a nem túl lelkes férj nem túl lelkes felesége. Roppant lehangoló, NEM? Szerintem az! És jó pár évem el is ment rá, hogy e mögött az elcsigázott nő mögött újra megtaláljam magamat, azt a lelkes, kedves, optimista, ambiciózus, élettel teli embert, aki voltam egykor, még fiatal lány koromban.

A keresés évei alatt számtalanszor felmerült bennem a sok ehhez kapcsolódó kérdés, mégis hogyan is tudom így élni a hétköznapokat, hogyan tudom az érdekeimet érvényesíteni, hogyan tudok magamért kiállni, – ha szükséges – hogyan tudom képviselni az akaratomat, ha azt sem tudom mi AZ? Hogyan tudok IRÁNYT ADNI a család életének, a gyerekeim életének miközben magam irányával sem vagyok teljesen tisztában?

Most már tudom, hogy ez egy SORSDÖNTŐ kérdés, melyet újra és újra (a különböző életszakaszaimban) fel KELL (tudni) tenni magamnak és TUDNI kell, vagy legalábbis fel kell ismerni, hogy KERESNI kell a kérdésre a választ, mert e nélkül a válasz nélkül elveszel, – magam bőrén tapasztalva – sokkal sebezhetőbbé, bizonytalanabbá váltam, egyensúly vesztetten léteztem a hétköznapokban.

Egyáltalán nem gondolom, hogy ez egy könnyű folyamat, és sokszor elképzelhető, hogy EGYEDÜL nem is megy. De már az is nagy eredmény, ha az ember FELISMERI, hogy NEM találja a választ, hogy felismeri, LEHET, segítségre van szüksége saját válasza megtalálásában.

Most így utólag azt mondom, ha időben megértem a jeleket, felismerem ezt a BIZONYTALAN érzést, hogy napokon- hónapokon-éveken keresztül azt érzem, hogy nem vagyok a helyemen, hogy nehezen találom meg reggel az okot, hogy kikeljek az ágyból, vagy csak azt veszem észre, hogy a dolgoknak valahogy soha semmi értelme, no, akkor most már tudni fogom, hogy elvesztettem a VÁLASZOMAT! És ideje újra feltenni a kérdést „KI VAGY TE VALÓJÁBAN? MERREFELÉ TARTASZ?”

Fogalmam sincs, HÁNYSZOR kell még ISMÉTELNEM a kérdést magamnak az életem folyamán, de most már legalább tudom, hogy MIKOR kell feltenni, most már tudom, ha egyedül nem találom a választ, akkor van KIHEZ fordulnom!

És ha újra rátalálsz ÖNMAGADRA, azt onnan fogod tudni, hogy már az ébredés is sokkal könnyebb!