Mácsik Mónika írása
Ahogy itt ülök a monitor előtt és azon töprengek, a milliónyi elképzelés közül melyiket kellene éppen papírra vetnem és közben egyre csak azon gondolkodom, hogy vajon mit szólnak, éreznek majd a szeretteim, ha egyszer végre kezükbe vehetik egy írásomat…. Milyen önző dolog mindjárt ezzel kezdeni, NEM? Mindjárt így az elején szeretném begyűjteni az elismerő szavakat, miközben pontosan tudom, hogy mindenki mást és mást gondol majd.
Lesz, akinek nem tetszik, lesz, ki végig sem olvassa, vagy csak az irántam érzett szeretete olvastatja végig, és majd feszengve mondja..”Ó igen, van benned tehetség!” Bevallom, várom már ezeket a perceket, mert szeretem megkavarni kicsit az állóvizet, szeretem az embereket olyan helyzetbe hozni, mikor mérlegre kell tenniük az őszinteségüket a jó modorral szemben. Kicsit megpiszkálni azokat az érzéseket, amiket inkább parkoló pályára teszünk, csak hogy ne fájjon, vagy, hogy megkíméljük magunkat a kellemetlenségektől. Pedig hát, még is miért élünk, ha nem az érzéseinkért? Ha nem azért, hogy érezzük, hogy az érzéseink által ÉLÜNK?!
Zombiként végig élni egy emberöltőt… NEM érezni, NEM bele nézni a másik szemébe, NEM belemondani, hogy „Most olyan nagyon szeretlek!”, hogy szinte szétvet az érzés, vagy NEM elmondani „Annyira elegem van belőled, hogy látni nem bírlak!”. Pedig ezek legtöbbször pillanatnyi érzések csupán, vagy hosszabb ideig is eltarthatnak, de nem ÖRÖKKÉ! Egy örökké tartó szeretet, gyűlölet, a lélek egy fájdalma is csak úgy fenntartható, ha azt folyamatosan tápláljuk, HA nem etetjük, előbb-utóbb elhal, elhalványul, megkopik.
Én személy szerint szeretem az érzéseket, szeretem érezni, hogy érzek, legyen az jó, vagy rossz, érezzék azt irántam, vagy én érezzem valaki iránt, MINDEGY! Csak ÉREZZEM! Semmi sem rosszabb a közönynél, semmi sem bántóbb annál, ha csak legyintenek rám, és már szóra sem méltatnak. Így én azt mondom, hogy bárki bármit is érezzen irántam, az JÓ, mert így-vagy úgy, de számítok NEKI, hatással vagyok rá.
Most például elbizonytalanodtam, vajon érdekel-e bárit is, hogy én mit gondolok a saját érzéseimről, vajon, elindít bárkiben bármit, ha elolvassa, hogy ÉN mit gondolok az érzésekről általában? Ki tudja?
Valamiért úgy érzem, írnom kell, úgy érzem, el kell mondanom Nektek, hogy tudjátok Ti is, tudja az is, aki fél érezni, vagy fél mások felé az érzéseit kifejezni, hogy, mint a szerencsejátékban, így az érzések esetében is IGAZ, „Kockázat nélkül nincs nyereség!”. Ha nem teszed időnként a tálcára a szíved, ha nem viszed a lelkedet kicsit a vásárra, akkor SOHA, de SOHA nem fogod érezni azokat a mélységeket és magaslatokat, amibe eljuthat a lelked, amiért érdemes végigjárni az utad!
Érezni egyébként roppant szórakoztató! Olyan boldognak lenni, hogy hegyeket tudnál mozgatni, vagy olyan szomorúnak lenni, hogy azt hidd, ebbe most biztosan bele fogsz halni, és e kettő között az a milliónyi jó és rossz érzés, amit lehetőséged van átélni, ha megengeded magadnak, miközben tudod, hogy bármit is érezz bármilyen mélyen, vagy magasan, egy BIZTOS, hogy sohasem tart örökké, ezért olyan ÉRTÉKES dolog!