Mácsik Mónika írása
Ha megkérdeznéd tőlem, ki vagy TE valójában, mi dolgod, és mi célod a világban, hogyan éled az életed, és merrefelé tart voltaképpen, MOST éppen tudnám rá a választ. De ezelőtt jó pár évvel, még fogalmam sem volt róla. És őszintén bevallhatom ez a „tudatlanság” kétségbeesetté, bizonytalanná tett az életem minden területén, hosszú-hosszú éveken át.
Néhány évvel ezelőtt automatikusan azt a választ kaptad volna: Egy harmincas évei végén járó felnőtt nő vagyok, három gyerek elcsigázott anyukája, egy nem túl ambiciózus alkalmazott, a nem túl lelkes férj nem túl lelkes felesége. Roppant lehangoló, NEM? Szerintem az! És jó pár évem el is ment rá, hogy e mögött az elcsigázott nő mögött újra megtaláljam magamat, azt a lelkes, kedves, optimista, ambiciózus, élettel teli embert, aki voltam egykor, még fiatal lány koromban.
A keresés évei alatt számtalanszor felmerült bennem a sok ehhez kapcsolódó kérdés, mégis hogyan is tudom így élni a hétköznapokat, hogyan tudom az érdekeimet érvényesíteni, hogyan tudok magamért kiállni, – ha szükséges – hogyan tudom képviselni az akaratomat, ha azt sem tudom mi AZ? Hogyan tudok IRÁNYT ADNI a család életének, a gyerekeim életének miközben magam irányával sem vagyok teljesen tisztában?
Most már tudom, hogy ez egy SORSDÖNTŐ kérdés, melyet újra és újra (a különböző életszakaszaimban) fel KELL (tudni) tenni magamnak és TUDNI kell, vagy legalábbis fel kell ismerni, hogy KERESNI kell a kérdésre a választ, mert e nélkül a válasz nélkül elveszel, – magam bőrén tapasztalva – sokkal sebezhetőbbé, bizonytalanabbá váltam, egyensúly vesztetten léteztem a hétköznapokban.
Egyáltalán nem gondolom, hogy ez egy könnyű folyamat, és sokszor elképzelhető, hogy EGYEDÜL nem is megy. De már az is nagy eredmény, ha az ember FELISMERI, hogy NEM találja a választ, hogy felismeri, LEHET, segítségre van szüksége saját válasza megtalálásában.
Most így utólag azt mondom, ha időben megértem a jeleket, felismerem ezt a BIZONYTALAN érzést, hogy napokon- hónapokon-éveken keresztül azt érzem, hogy nem vagyok a helyemen, hogy nehezen találom meg reggel az okot, hogy kikeljek az ágyból, vagy csak azt veszem észre, hogy a dolgoknak valahogy soha semmi értelme, no, akkor most már tudni fogom, hogy elvesztettem a VÁLASZOMAT! És ideje újra feltenni a kérdést „KI VAGY TE VALÓJÁBAN? MERREFELÉ TARTASZ?”
Fogalmam sincs, HÁNYSZOR kell még ISMÉTELNEM a kérdést magamnak az életem folyamán, de most már legalább tudom, hogy MIKOR kell feltenni, most már tudom, ha egyedül nem találom a választ, akkor van KIHEZ fordulnom!
És ha újra rátalálsz ÖNMAGADRA, azt onnan fogod tudni, hogy már az ébredés is sokkal könnyebb!